Connect with us

Rendkívüli! Az USA kommandósokat küldött Litvániába és az összes anyahajót is mozgósította

Külföld

Rendkívüli! Az USA kommandósokat küldött Litvániába és az összes anyahajót is mozgósította

Rendkívüli! Az USA kommandósokat küldött Litvániába és az összes anyahajót is mozgósította

Barack Obama olyan lépést tett, amire nem volt példa a II. világháború óta, egy időben rendelte haza az összes anyahajót a közel-keleti térségből, és ezzel egy időben kommandósokat küldött Litvániába.

Az esetre a 888.hu hívta fel a figyelmet.

Az eset rendkívül megdöbbentő, hiszen azzal, hogy az anyahajók egyszerre lettek kivonva a  térségből, védtelen maradt több az USA támogatását élvező szövetséges is.

Az amerikai haditengerészet egyik kapitányának a véleménye szerint, melyet a 888.hu közölt:

“Ha ebben a helyzetben Kína megtámadná Tajvant és Japánt vagy ha Észak-Korea lerohanná Dél-Koreát, illetve ha az arab országok Izraelre támadnának, akkor mire az USA képes lenne reagálni addigra már késő lenne.”

Nehéz nem arra gondolni, hogy az USA azért vállalta ezt a hatalmas rizikót, mert haladéktalanul katonai lépést tervez egy másik helyszínen, ahova minden erejét próbálja egybegyűjteni.

Az pedig, hogy ezzel egy időben épp az orosz határ mellé küldte kommandósait, több, mint aggasztó.

Obama ugyanis Litvánián belül, az orosz Kalinyingrád melletti határszakaszra küldte a különleges amerikai kommandós egységeket.

 

Kattints és kommentelj!

válasz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Még több itt: Külföld

Ezeket olvasta már?

To Top